EN
SZÁLLJ FEL SZABAD MADÁR

SZÁLLJ FEL SZABAD MADÁR

Pátyi Művelődési Ház

Színházi előadás

Időpontok

Dalból, versből és táncokból emlékező nép hírében állunk a nagyvilágban. Meggyőződésünk, hogy a jelen korban is kellenek olyan súlyponti események, ahol ezek a zenei csodák át tudnak örökítődni a felnövekvő generáció számára. Amikor ezt a válogatásművet életre hívtuk, az egyik célunk ez volt. Egységbe rendezni azon eddig nagytöbbségében csak szemelvényekben létező tételeket, melyek így és ezen formában, egy közös blokkban még soha nem hangzottak el. Hisszük, hogy tartoztunk ezzel magunknak és környezetünknek is egyaránt.

A látvány emelésére a 21. század LED visual színpadtechnikáját hívjuk segítségül, a mikrofonoknál pedig olyan kiváló előadók, mint: Mészáros Árpád Zsolt - MÁZS, Nagy Szilárd, Ragány Misa, Réthy Zsazsa,  Molnár Ágnes, Békefi Viktória, Tarján PálElőadás rendezője: Vári János, zenei rendezője: Benedekfi István, LED visual animációk: Szűcs Norbert, Koreográfus: Torma Zsolt. 

Szeretettel ajánljuk előadásunkat a figyelmükbe, legyenek Önök is az élmény részesei!



Augusztusban két előadás látható a Pátyi Szabadtéri Színház keretein belül. Amennyiben mindkét előadást szeretné megtekinteni, ajánljuk bérletes konstrukciónkat, amely az alábbi címen vásárolható meg kedvezményesen.
https://patyimuvhaz.jegyx1.hu/eloadas/3271/patyi-szabadteri-szinhaz-berlet

A megvásárolt bérletek mellé AJÁNDÉK nyakpántot adunk a belépéskor.

 

Időpontok

Templom tér
(2071 Páty Munkás tér 1.)
2024.08.19. | 21:00

Betöltés...